.jpg)
Nem túlzok, de naponta csodálom az írás, a hírszerzés hőseit. Legyenek ők mohamedánok, zsidók, keresztények, esetleg férfiak,nők, fiatalok vagy aggastyánok. Lehetnek kínaiak, üzbégek, amerikaiak, ausztrálok vagy éppen osztrákok.Mindegy! Beszélhetünk Irakról, Afganisztánról, de a volt Jugoszláviáról is. Tény, a beágyazott (embedded) újságírás nem a legmegszokottabb napi nyolcórás munkák egyike, hiszen az ember még életbiztosítást sem köthet igazán, ha naponta lövések és robbantások közepette próbál riportot készíteni, beszámolót írni a háború valós áldozatairól. Sokuk számára a családi élet marad egy látomás, egy ima, hogy hozza az embert az Isten egyben, egézségesen haza szeretteihez.
Valójában vitatható,hogy maga a beágyazott újságírás mikortól is elfogadott a szakma berkein belül. A hivatalos megnevezés az amerikai hadügyi minisztérium jóvoltából látott napvilágot a journaliszták körében 2003-ban, ugyanis akkor kaptak először engedélyt a média emberei,hogy a frontról hírt adhassanak. Igény természetesen volt erre az engedélyre előbb is, de valódi nyomást csak 1991-ben, az első iraki megszállást követően fogalmaztak meg az amerikai média nagyhatalmak, sikertelenül. Ez a folyamat aztán tetőzött 2001-ben az afganisztáni háború indítása alkalmával újra megtagadott újságirói engedélyekkel. Szerencsére ma már elfogadott és egyre erősödő tisztelet jellemzi a szakma és a civil társadalom részéről a katonák mellé beágyazódott újságírók önzetlen munkáját. Forradalmárok ők és példaképek, akik a munkájukkal, a kommunikáció területén improvizálnak, alkotnak naponta emberfeletti odaadással, hisz számukra egyértelmű,hogy ma minden háború kezdete és vége a híradás, a kommunikáció frontján indul és végződik.
