Az őshazától távol elő Magyarok nagy része, sőt a Magyarorszagon élő honfitársak túlnyomó része rendelkezik azzal a szemlélettel, hogy az összetartás hiányzik,s talán soha meg sem volt a hazától távol előkben. Természetesen ez egy valótlan állítás. Vagy talán még sem? Az Amerikai Népesség Nyílvántartó Hivatal szerint mi Magyarok vezettük az emigrációs listát száz évvel ezelőtt minden más bevándorló népcsoport előtt. Mi Magyarok voltunk akik összefogást tanusítottunk Andrew Carnegie, az akkori leggazdagabb és legefélelmetesebb acél monopóliuma ellen.Mi Magyarok voltunk a reménység egyetlen égő lángja az összes disszidens, hétköznapi ember szemében. Magyarok voltak akik egy személyben jelképévé váltak a későbbi, forrongó középosztály harcának kivívni többek között a negyvenórás munkahetet Amerikában.
Azóta csak az 1956-os disszidensek alakitottak ki fontosabb kultúrális csomopontokat Amerikában. Ezek pedig a köztudatban is mélyen tükrözte azt az összetartást amit ma már nem lehet felfedezni Magyarok között Észak-Amerikában. Nyílvánvalóan a nyolcvanas évektől napjainkig nem csak összetartást nem lehet felfedezni közöttünk, de sok esetben az ötvenhatos generació romboló hatását lehet érezni az útólag Amerikába érkezők ellen. Tisztelet a kivételnek ez a jellegzetes rosszirányú viselkedés vitathatatlanúl elfogadott a köztudatban, hiszen sajnos ez tobb fórumon elhangzott már a közelmúltban.
Ennek a széthúzásnak több oka is lehetséges,de talán a legjellegzetesebbek egyike egy felsőbrendüsegi elszigeteltség, a már elért és megszerezett szociális jelképek, státusz szimbólumok védelme. Az 1956-os generáció egy része Amerikában egy sajátos védelmet teremtett az intézményein belül ahová csak kiváltságosok tudtak és tudnak bekapcsolódni, s ami még rosszabb ennél az az, hogy akik ’56 után érkeztek nem,hogy segitséget nem kapnak, de szinte útalatot kell kérdeseikre válaszként kapjanak mintha nekik már joguk nem lenne itt életet kezdeni, s egyben Magyarságukat ápolni.
Sajnos még az egyházakon belül is az irigység, a spekulació, a nyerésegvágy az ami még összetartja a már régota a megszünes szélén tornázó, tagokban jócskan megapadt egyházközségeket. Ezen belül pedig szinte szégyen,hogy létezik olyan egyházkozség ahol a megbizott lelkész kétes képzettséggel,esetleg végzettség nélkul, sőt a protestáns egyházban egyszem katolikusként tevékenykedik. Ez nemcsak felrevezetését a hivőknek,de hipokrata megalkuvást jelképez a felekezeten belül megszegve a keresztény tanítás alapveto szabalyait. Az egyház vezetői pedig mindezt elnézik, elhalgatják azért mert egymás ellenségei es félnek kiállni saját rendjeik melett.Ezek az emberek rettegnek,hogy poziciójukat megőrizhessék. Ezzel egyidőben pedig képzett,s gyakorlott lelkészek halvány reményt sem láthatnak abban, hogy valaha òk szerepet kaphassanak az egyház munkajában, a Magyar kultúra és hit ápolásában.
Ez a belső vérzés amitől a külhoni Magyarság szenved egy új generáció és a technika még kepes lehet orvosolni eat a fertőt amit a fent említett példák mutattak. Korunk legújabb média forrása, az internet segíti mindazokat akik áldozatul estek vagy éppen fogalmuk sincs, hogy hogy őrizzek meg emlékeiket,barátaikat az őshaza távlatából. Tucatnyi világhalós oldalon Magyarok ezrei, százezrei őrzik és ápolják azt amit az elszigetelt Magyar intézmények távol a hontól képtelelenek összetartani. A kérdés csak az képesek lesznek avagy nem a jővőben eme tömegek valahogy össze kötni azokat kik vágynak a saját hovatartozásuk megőrzeésésere azokkal szemben akik a világhalót ugyanúgy felhasználhatják saját, önös érdekeikben mint ahogy intézményeiket is kisajátítják.
Azóta csak az 1956-os disszidensek alakitottak ki fontosabb kultúrális csomopontokat Amerikában. Ezek pedig a köztudatban is mélyen tükrözte azt az összetartást amit ma már nem lehet felfedezni Magyarok között Észak-Amerikában. Nyílvánvalóan a nyolcvanas évektől napjainkig nem csak összetartást nem lehet felfedezni közöttünk, de sok esetben az ötvenhatos generació romboló hatását lehet érezni az útólag Amerikába érkezők ellen. Tisztelet a kivételnek ez a jellegzetes rosszirányú viselkedés vitathatatlanúl elfogadott a köztudatban, hiszen sajnos ez tobb fórumon elhangzott már a közelmúltban.
Ennek a széthúzásnak több oka is lehetséges,de talán a legjellegzetesebbek egyike egy felsőbrendüsegi elszigeteltség, a már elért és megszerezett szociális jelképek, státusz szimbólumok védelme. Az 1956-os generáció egy része Amerikában egy sajátos védelmet teremtett az intézményein belül ahová csak kiváltságosok tudtak és tudnak bekapcsolódni, s ami még rosszabb ennél az az, hogy akik ’56 után érkeztek nem,hogy segitséget nem kapnak, de szinte útalatot kell kérdeseikre válaszként kapjanak mintha nekik már joguk nem lenne itt életet kezdeni, s egyben Magyarságukat ápolni.
Sajnos még az egyházakon belül is az irigység, a spekulació, a nyerésegvágy az ami még összetartja a már régota a megszünes szélén tornázó, tagokban jócskan megapadt egyházközségeket. Ezen belül pedig szinte szégyen,hogy létezik olyan egyházkozség ahol a megbizott lelkész kétes képzettséggel,esetleg végzettség nélkul, sőt a protestáns egyházban egyszem katolikusként tevékenykedik. Ez nemcsak felrevezetését a hivőknek,de hipokrata megalkuvást jelképez a felekezeten belül megszegve a keresztény tanítás alapveto szabalyait. Az egyház vezetői pedig mindezt elnézik, elhalgatják azért mert egymás ellenségei es félnek kiállni saját rendjeik melett.Ezek az emberek rettegnek,hogy poziciójukat megőrizhessék. Ezzel egyidőben pedig képzett,s gyakorlott lelkészek halvány reményt sem láthatnak abban, hogy valaha òk szerepet kaphassanak az egyház munkajában, a Magyar kultúra és hit ápolásában.
Ez a belső vérzés amitől a külhoni Magyarság szenved egy új generáció és a technika még kepes lehet orvosolni eat a fertőt amit a fent említett példák mutattak. Korunk legújabb média forrása, az internet segíti mindazokat akik áldozatul estek vagy éppen fogalmuk sincs, hogy hogy őrizzek meg emlékeiket,barátaikat az őshaza távlatából. Tucatnyi világhalós oldalon Magyarok ezrei, százezrei őrzik és ápolják azt amit az elszigetelt Magyar intézmények távol a hontól képtelelenek összetartani. A kérdés csak az képesek lesznek avagy nem a jővőben eme tömegek valahogy össze kötni azokat kik vágynak a saját hovatartozásuk megőrzeésésere azokkal szemben akik a világhalót ugyanúgy felhasználhatják saját, önös érdekeikben mint ahogy intézményeiket is kisajátítják.
