Az amerikai National Public Radio riportere, Melissa Block beszélgetett az iráni fogságából május 22.-én hazatért Roxana Saberi-vel. Az amerikai Saberi egy iráni származású apa és japán származású anya gyermeke.Roxana gyermekkora óta ápolja szülei kultúráját és örökölt egy bizonyos fajta gondoskodást, amit a szülei tápláltak szülőhazájuk felé. Mint tudósító több alkalommal járt Iránban, ahol idén januárban titokzatosan letartóztatták, 8 évre elítélték kémkedésért, majd váratlanul szabadon engedték. Melissa Block az interjúban a letartóztatás és a szabadulás körülményeiről beszélgetett Roxánával.
Melissa Block: Irán forradalmi bírósága zárt ajtók mögött, egy rendkívül gyors tárgyaláson nyolc év börtönre ítélt. Mire gondoltál és mit éreztél az ítélet kihirdetésekor?
Roxana Saberi: Igazán hálás voltam az Istennek, hogy nem két évet kaptam, mert az nem váltott volna ki akkora felháborodást az emberekből. Gondoltam,hogy ez az ítélet nemzetközi viszonylatban kritikát és nyomást fog gyakorolni a bíróságra, hiszen az igazat mondtam. Annak ellenére,hogy kezdetben a vádlóim rávettek, hogy hazudjak és szabadságot ígértek, ha kitartok az általuk rám kényszeritett vallomás mellett, az igazságot választottam, amelynek felül kellett kerekednie.Éhségsztrájkba kezdtem, amivel a saját magam felháborodását akartam továbbra is hangsúlyozni.
Beszélnél erről kicsit bővebben?
Gyakorlatilag cukros vizet ittam, amit később tiszta vízre cseréltem. Körülbelül két hétig tartott ez. Az első pár nap nehéz volt, de utána hozzászoktam és könnyebb volt. Egy idő után a vérnyomásom leesett és infúziót kaptam, ami hozzájárult ahhoz,hogy úgy döntöttem abbahagyom a sztrájkot.
Mi más miatt hagytad abba ?
Jó pár dolog vezetett az elhatározáshoz, melyek közül a legfontosabb az volt, hogy az anyukám kért rá és azt mondta, hogy ő is elkezdi a sztrájkot, ha nem hagyom abba. Ahogy őt ismerem ezt komolyan gondolta, hiszen hasonlóan makacs, mint én. Aggódtam érte és nem akartam, hogy egy éhségsztrájkba kezdjen. Időközben hallottam,hogy a világban mások is éhségsztrájkba kezdtek miattam. Szerettem volna,hogy ezek az emberek is abbahagyják. Az anyukámnak megígértem,hogy amíg a fellebezés tart, beszüntetem a sztrájkot, de abban az esetben,ha nem nyerek és nem engednek szabadon, akkor újra elkezdem.
Hogyan értesültél arról,hogy mi van az anyukáddal, illetve,hogy mi történik a külvilágban?
A szüleim jöttek Iránba áprilisban és engedélyt kaptak arra,hogy hetente egyszer meglátogassanak. Ilyenkor telefonon beszélgethettünk, de természetesen mindig lehallgattak bennünket.
Roxana, volt néhány zavaros körülmény, félreértés a bizonyítékokkal kapcsolatban, amit ellened felsorakoztattak. Az egyik volt védőügyvéded szerint volt egy titkos irat, amely az amerikaiak iraki, katonai inváziójával volt kapcsolatos, amely a birtokodban volt. Hogy került ez hozzád?
Ez az irat az iráni szervek szerint titkos volt, de én erről nem tudtam. A titkos iratokon egy pecsét szokott lenni, ami ezen az iraton nem volt. Ez egy aránylag új, 2002-es dokumentum volt, amit az irániak nem is tudtak,hogy nálam van, addig amíg én el nem mondtam nekik.
Te mondtad el nekik?
Igen, amikor kihallgattak és titkos iratokról kérdeztek, akkor mondtam nekik el,hogy milyen dokumentumok vannak nálam, de azok közül egyik sem titkos, mert nincs rajtuk a titkot jelző pecsét.
Miért került hozzád ez az irat? Hogy került a lakásodba? Tudnál erről egy kicsit részletesebben mesélni?
Egy állami tanulmányt szerkesztettem és javítottam angolul egy állami kutatásokat végző hivatalban és ott másoltam le magamnak.
Ez egy olyan dokumentum volt amin dolgoztál?
Nem, de nem volt számunkra megtíltva, hogy olvassunk az iratokból, melyeket ott tároltak, én pedig természetemnél fogva érdeklődő ember vagyok és sokszor olvasgattam az ott tárolt iratok között.
Miért döntöttél úgy,hogy ezt az iratot lemásolod magadnak?
Történelmi jelentőséget tulajdonítottam neki és mint ereklyét akartam belőle egy másolatot, de semmi rossz szándékom nem volt vele.
A védőügyvédeid szerint, mint fordító és titkár voltál alkalmazva Iránban egy állami hivatalnál. Ez a kijelentés azonos azzal, amit valóban dolgoztál?
Csodálkozom ezen, mert nem dolgoztam hivatalosan senkinek. Egy internetes oldalnak fordítottam és javítottam cikkeket, melyek talán kapcsolatban álltak ugyanazzal az épülettel, ahol az iratok közül sokat fordítottam,de az én meggyőződésem az volt,hogy én egy nyugati internetes oldalnak segítek.
A volt védőügyvéded szerint azzal is megvádoltak,hogy titkos CIA ügynökökkel találkoztál Iránban.Ez igaz?
Nem.
Akkor ezt honnan vették?
Nem tudom, de már maga az a tény is furcsa,hogy erről most hallok először. Mióta szabadon engedtek, a védőügyvédeim közül többen nyilatkoztak olyan dolgokról, melyekről én nem tudtam. Ennek lehet több oka is. Például, hogy ők továbbra is Iránban élnek, ahol ők bármikor bajba kerülhetnek azért, mert engem védtek. Nekik is meg kell élniük, nem hibáztatom őket. Először én is hamisan tanúskodtam, arra gondolva,hogy magamnak jót teszek és lehet,hogy a hamis tanúvallomásomra építve gyártanak még mindíg bonyolult történeteket.
Iráni tartózkodásod alatt többször kirándultál Izraelbe, ami sokak szerint nem tetszett az irániaknak. Mi a véleményed erről?
Lehetséges, mert összeségében semmi nem tetszett nekik. Úgy is fogalmazhatnék,hogy üldözési mániában szenvedtek velem kapcsolatban. A tárgyalás során kiderült,hogy éveken át figyeltek engem. Lehallgatták a telefonbeszelgetéseimet, elolvasták az emailjeimet. Erre gyanakodtam már régen, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert nem voltak rossz szándékaim, azt pedig tudtam,hogy az irániak zárt társadalomban élnek, igy természetes,hogy nem tetszik nekik egy külföldi újságíró tevékenysége a hazájukban.
Az iráni sajtóigazolványod 2006-ban lejárt, nem gondolod,hogy anélkül dolgozni Iránban rizikóval jár?
Ha hivatalos sajtótájékoztatóra mentem volna és onnan tudósítottam volna, akkor az rizikós lett volna, de azon kívül nem illegális írni, tudósítani és fordítani még Iránban sem.
Az Iránban, fogságban eltöltött 100 napból mi az, amit a legfontosabbnak tartasz, mint tapasztalatot, mint mottót?
Az ember hite és annak az ereje az, ami sorsdöntő. A testi és fizikai fájdalmak eltörpülnek és lényegtelenné válnak, ha az ember megtartja a hitét, mert azt nem tudják elvenni, azt nem tudják kiragadni az emberből és maga a hit az, ami a leghatásosabb fegyver a fogvatartók ellen. Az iráni börtönökben rengeteg nőt tartanak fogva ártatlanul, akik mögött nincs nemzetközi összefogás, hogy kiszabadulhassanak. Tőlük rengeteget tanultam és megerősítették bennem a döntésem helyességét,hogy kiálltam az igazság mellett, hogy visszavontam a hamis vallomásomat.
Most,hogy itthon vagy szabadon, hónapokig tartó iráni megpróbáltatás után, gondolod,hogy valaha visszatérsz Iránba?
Minden valószínűséggel, hiszen büszke vagyok arra, hogy amerikai vagyok, de büszke vagyok az iráni és a japán gyökereimre is. Iránban az emberek többségétől szeretetet kaptam és az örökre megmarad bennem, elkötelez,hogy újra közöttük legyek.
Forrás : NPR
Képek: John Poole/NPR and Behrouz Mehri
