Magyarországon az biztos,hogy semmi nem biztos.

A rendszerváltás óta eltelt húsz évben lényegében semmi nem változott Magyarországon. A bürokrácia és korrupció ugyanolyan méretekben keseríti az emberek életét mint a kommunizmus alatt. Az emberek jogai csak papíron, elméletben léteznek. A demokrácia csak egy útmutató táblaként létezik még ma is, egy feladatként, amelyhez soha nem tudott felnőni az ország. A vasfüggöny tulajdonképpen soha nem tünt el, ami nem csak a magyarokat minősíti, hanem sajnos a nyugati társadalmakat is. Magyarországot magára hagyták és engedték, hogy az ország önmagát tanítsa meg a demokráciára, holott Magyarországon nem létezett soha alapja a demokráciának. A magyaroknak nem volt meg a hátterük sem jogilag, sem gazdaságilag, sem kultúrálisan  ahhoz, hogy a  kommunista rendszertől kapott mentalitást és életformát áthidalják egy nyugati mintára. A magyarok számára csak filmekből volt ismert a demokrácia, ami nem feltétlenül kapcsolható össze a magyarországi viszonyok adta lehetőségekkel, egy hasonló kultúra kialakítására, a nyugati demokráciára mintájára. A magyarországi demokratizálódás  úgy sikerült  mint egy felelőtlen gyereknevelés. Ahol a szülők úgy gondolták, hogy mindent jól csinálnak,ha  egy sérült és kiközösített gyereket a tv elé ültetnek, azt a gyereket, akinek eddig soha nem engedték meg  a televíziózást. A gyereket megtömték jó sok édességel is és a szabadság szentségével magára hagyták, hogy szórakozzon csak nyugodtan. Mire a szülők újra  a  gyerekre néztek az már szemtelenül mindent jobban tudott a szülőknél még a külvilágról is, amit mellesleg soha nem is látott . De a szülők csak legyintettek és adtak még egy kis édességet a gyereknek és ismét magára hagyták. Nem csoda,hogy a gyerekből lett egy jól megtermett felnőtt egy kisiskolás gyermek értelmi szintjével. Mert valahogy ez jellemzi a magyarországi demokráciát. A magyar társadalom saját  fejlődésben károsult meg, amit hagytak az úgynevezett példaképek, a pártfogó nyugati demokráciát képviselők.

De hogyan is sikerülhetett volna ez a rendszerváltás? Magyarország nem jelenthetett mást a nyugatnak, mint amit ma, egy kibővített európai piacot, egy sáncot a nyugat és a kelet, vagyis az oroszok között. Az embereknek odadobták a demokrácia fogalmát mint egy rongyot,hogy töröljék meg vele a homlokukat a  hirtelen jött felszabadítás után, mikor sokan azt sem tudták, hogy mitől, kiktől lettek felszabadítva. Ma sem tudják, hiszen nem engednek tiszta vizet önteni a pohárba és az egykori titkos ügynökök játszák a demokrácia úttörőit, mintha értenének hozzá, pedig Pató Pál Úrak ők, bűnös tékozlók.

Magyarországon senki nem kért számon semmit, sem a felszabadítóktól, sem a kommunistáktól, sem a demokráciát a szemük előttük lebegtetőktöl. Eltelt húsz év és ugyanazok az emberek kiabálnak és mutogatnak egymásra, mint régen miközben tömik a zsebeiket azzal ami mozdítható. Mindenkit jól összekavartak, senki nem tudja,hogy mi a jó, mi a rossz,de a bűnbak mindíg a legszegényebb nép,és  a körből úgy tűnik nincs kiút. Húsz évig az embereknek adtak és hitegették őket és  közben a cinkosaikkal meggazdagodtak, most pedig mindent visszakérnek, amit a nép kapott. Az emberek elfásúltak és mint húsz éve, úgy most is mindenki menekülne Magyarországról. Nincs munka, nincs jog, nincs közbiztonság, nincs becsület, nincs remény. Ami van: több adó, impotens politikai vezetés, fajgyűlölet, félelem, uszítás és zavar.

Petőfi Sándor : Pató Pál Úr

Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet,
Ha egy ifjú feleség...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj' isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Puszta a kert, ehelyett a
Szántóföld szépen virít,
Temi bôven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Hát a mente, hát a nadrág,
Ugy megritkult, olyan ó,
Hogy szunyoghálónak is már
Csak szükségbôl volna jó;
Híni kell csak a szabót, a
Posztó meg van véve rég...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bôven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ô hibája;
Ô magyarnak születék,
S hazájában ôsi jelszó:
"Ej, ráérünk arra még!"

Pest, 1847. (november)