A közelmúltban kaptam egy dokumentumfilmet egy magyarországról Amerikába látogató ismerősömtől, Hun-völgy címmel. A film egy Svájc területén élő közösség kultúráját feszegette, magyarságuk esetleges szálait bizonygatva. Az ott lakók közül senki nem szólalt meg a filmben. Úgy tünt ez a svájci, de magyarnak tartott közösség egyáltalán nem akar magyar lenni, illetve magyarokkal egy ,,lapra kerülni”. A filmben látható emberek közül nem lehetett kivenni,hogy  azok turisták, vagy ott lakók. Elgondolkoztam azon, hogy ez  a misztikus filmforgatás  mennyire lealacsonyító egy ember számára, nem csupán egy magyar ember számára, hanem egy szabad ember számára. Hogy jön valaki ahhoz, hogy túlhangsúlyozzon, rátukmáljon egy nemzeti, faji büszkeséget egy idegen ország lakóira? Ha van is alapja egy kulturális összehasonlításnak, úgy érzem  tiszteletlen dolog ezeknek az embereknek a szokásait  nem magyar földön magyarnak titulálni.

    A Hun-völgy egy nagyszerü példája a magyarcentrikusságnak, amivel naponta lehet találkozni a magyar médiában, ami véleményem szerint egy akadálya az átlag  magyar ember egészséges identitásával. Magyarországon az természetes, hogy  büszkék arra a magyar emberre, aki egy gazdag ország lakója, aki  külföldön sikeres. Azonban amint az illető otthon van, lezsidózzák, lecigányozzák,  le erdélyizik, lehülyézik, lebuzizzák, ahogy tudják  megalázzák. Nem is beszelve arról,ha valaki külföldi tapasztalatai alapján segíteni próbál és kritikusan elmondja, amit Magyarországon nem jól csinálnak. Az felér egy hadba hívással. Mert a magyarok utálják, ha más kritizálja őket, hiszen a magyar mindenkinél mindent jobban tud a világon és ezért is lehet az, hogy az ország az elmúlt húsz esztendőben inkább visszaesést, mint előrelépést   mutatott a fejlődés, az Európához való felzárkózás terén.

     A pökhendi magyarkodások  közül az a kedvencem, amivel engem is sokszor megilletnek: aki elhagyta a hazáját fogja be a száját és ne szóljon bele az otthoni dolgokba. Ezt a fajta gondolkodást és megnyilvánulást a pofátlanság csúcsának tartom. A legprimitívebb megnyílvánulásnak, hiszen százezrek vannak ,akik az életükkel fizettek volna, ha otthon maradnak. Százezrek vannak, akik a családi vagyonukat elveszítették és a haszonélvezők sokszor azok lettek, akik  kiakarják rekeszteni a véleményt alkotó és tapasztalt külföldi magyarokat egy demokratikusabb Magyarország felépítésétől. Százezrek vannak, akiket meggátoltak az érvényesüléstől és inkább választották az ismeretlent az egzisztencia, egy stabil élet megteremtésére.Tudatlan és gyáva emberek azok, akik a magyarkodást tartják még mindíg megoldásnak a magyar társadalmi  fejlődés kulcsának, mert megyőződésem, hogy az ellenségeskedés és belső viszályok egyre távolabb taszítják Magyarországot Európától.